Egy széljegyzet margójára

Van egy álmom...
A helyszín kis zsákfalu valahol Borsodban vagy Baranyában. Düledező vályogház áll az erdő felé kapaszkodó út mellett, kéménye alig-alig füstöl. Ötven körüli, köpcös férfi lép ki az ajtón, gumicsizmában, foltos, tépett, de jó anyagból készült zakóban és nadrágban. Fején ócska baseball-sapka, elkoszolódott „Videoton” felirattal. A fészerbe megy, felnyalábol egy adag rőzsét, majd lassan, tempósan elkezdi tüzelő méretűre tördelni az ágakat.
Váratlanul motorzúgás hallatszik, egy sáros terepjáró fordul be az udvarra. Vadászruhás, bakancsos férfi lép ki belőle, és bekiabál a fészerbe:
- Vitya, holnap reggel ötre legyél a Szappanyos-irtásnál, nekiállunk a következő területnek, kell a munkáskéz.
- Végre eszébe jutottam, főnök – vigyorog hálásan Vitya.
- Ha a Pintér Sanyi tegnap nem ejtette volna a lábára a nagyfejszét, most se kellenél. De most otthon fekszik a vén marha. Remélem, hamar meggyógyul, mert vágni azt tud. Télen hótakarításkor a tornácomat se bíznám rá, de az irtáshoz nagyon ért. Hát a család hogy van, Vitya fiam?
- Ott vannak még Pesten, főnök. Régebben naponta beszéltem velük, de hogy nem bírtam fizetni a telefont, hát kikapcsolták. Térerő sincs itt, de hát a mobil is drága lenne. Tényleg, főnök, kaja lesz?
- Amit akarsz, kisfiam. Azt hozol magaddal, amit akarsz. Csak legyen időd enni, mert nem kirándulást hirdetek, hanem melót. Kapsz egy ezrest egy napra, ez fer, nem?
- Egy kis tüzifát nem lehetne hozzácsapni, főnök? Már rőzsém is alig van, láthassa…
- Meg még mit nem. Mi vagyok én, Mikulás? Na nem bánom, amikor jöttök vissza délután a zetorral, szólj a Lázár Jancsinak, hogy lassítson itt a porta előtt, húzzál le egy pár rönköt. A pár az pont kettő, Vitya. Kettő, nem három vagy négy. Értve vagyok?
- Köszönöm, főnök. A többiekről tud valamit? Mióta nincs hitelem, már a kocsmába se járok.
- Ki is van még itt? Ja igen, a Balog Zoli pedellus a szomszéd faluban, de nem szeretik, mert mindent elront, és még meg is van sértődve, ha szólnak neki. Ki fogják rúgni, aztán jöhet vissza gereblyézni a határba. Hoffmann Rózsikát csípik az iskolában, mert nagyon el tudja küldeni a gyerekeket meg a szülőket a p’csába, de ő meg rühelli a tanítást, sok neki a huszonöt gyerek egy osztályban. Mink bezzeg negyvenen voltunk, azt’ mégis vittem valamire. Múltkor átvittem kocsival, mert akkora sár volt a dűlőúton, hogy beleragadt elébb a biciklije, aztán a gumicsizmája is. Hogy aztán hogy jött haza, azt már nem tudom. Asszem cserélt egy pár bakancsot egy doboz krétáért, vagy valami. A kocsmát meg ne is keresd. A Matolcsi Gyuri haverod annyira mondta, hogy neki a kisujjában van minden pénzügy, hogy rábíztuk. Két hónap alatt tönkre is tette, bezárták. Gyuri is jön holnap az irtásra, de szerszámot ne adjatok a kezébe, ő fogja szedegetni a gallyakat.
- Köszönöm, főnök, igyekezni fogok. Meglássa, elégedett lesz.
- El is várom, Vitya fiam. Na, akkor holnap ötkor. De pontos legyél ám!
- Igenis, főnök. Nem szoktam én késni…